114.) Evangélikus Egyház 1974 (26m04s)

Isten kezében (2004.)

Egy levéltári páncélszekrényből került elő az a film, amelyet finn alkotók készítettek és a Magyarországi Evangélikus Egyház akkori életét mutatja be. A film most először kerül nyilvános bemutatásra. A film az akkoriban itthon kozmetikázott felszólalásokkal szemben hiteles képet próbál adni, és jól megvilágítja az egyház és az állam kapcsolatát, az egyház korlátozott mozgásterét, de a nehéz körülmények között fennmaradni akarását is. A film narrátora Koren Emil evangélikus esperes, a finn-magyar kapcsolatok hűséges ápolója. Az archív felvételen megszólalnak: Miklós Imre elnök (Állami Egyházügyi Hivatal), Káldy Zoltán evangélikus püspök-elnök, Solymár Péter evangélikus lelkész (Csömör), Baranyai Tamás evangélikus lelkész (Domony), Táborszky László esperes (Békéscsaba), Szentpétery Péter evangélikus lelkész (Szentendre), Győri János Sámuel evangélikus segédlelkész (Kiskőrös), Fekete Zoltán országos felügyelő, Lutheránia Ének- és Zenekar.

Szerkesztő: Fabiny Tamás, Rendező: Horváth Tamás

Letölthető video állomány :