Találkozó

8.) 50 éves a Lutheránus Világszövetség (36m34s)

Szegletkő (1997. július)

A genfi székhelyű szervezet történetének kezdetére, az 1947-es lundi találkozóra Pósfay György evangélikus lelkész emlékszik vissza. Ishmael Noko az Evangélikus Világszövetség főtitkára méltatja Ordass Lajosnak az első találkozón és azt követően alelnöki megbízatásban végzett munkáját, és szól saját szerepéről is, amelyet mint első afrikai főtitkár tölt be. Rudolf Hinz a világszolgálati osztály igazgatója mutatja be a világszövetség segélyezési munkáját, melyet a menekültügyben és a katasztrófa elhárításban végez.

27.) „Nemcsak ép testben...” Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem akadémiai napjai Tatán (31m24s)

Szegletkő (2000. június)

Az 1969-ben, emigrációban létrehozott EPMSZ a rendszerváltozás óta mind rendszeresebben Magyarországon tartja rendezvényeit. A 2000. évi akadémiai napok témája az egészség és fogyatékosság kérdése volt. Micsoda az ember címmel Balog Zoltán református lelkész, a mentálhigiéné és a társadalom kérdéseiről pedig Frenkl Róbert orvosprofesszor tartott előadást. Topolánszky Ákos református lelkész, helyettes államtitkár (ISM), volt drogos fiatalokkal folytatott kerekasztal-beszélgetést.

28.) Orando et laborando 2000 - a Debreceni Református Kollégium Öregdiákjainak I. Világtalálkozója (29m55s)

Szegletkő (2000. július)

A millenniumi rendezvénysorozat keretében került sor a színes egyházi és kulturális programokkal kísért találkozóra. A műsor felidézi a Kollégium múltját, valamint bemutatja mai életét.

29.) „Itt vagyok, engem küldj” - az evangélikus fiatalok III. Szélrózsa találkozója (30m04s)

Szegletkő (2000. augusztus)

Mintegy ezer evangélikus fiatal gyűlt össze a Debrecen melletti Dorcas campingben, hogy a fenti bibliai mottó jegyében együtt töltsön négy napot. A műsor a gazdag programkínálat keresztmetszetét adja, felidézve a legemlékezetesebb előadásokat, istentiszteleteket, koncerteket, kerekasztal beszélgetéseket.

30.) Baptista világtalálkozó Nagyváradon (30 perc)

Szegletkő (2000. szeptember)

A világ számos országából érkeztek vendégek a nagyváradi sportcsarnokban, valamint a helyi Emmanuel baptista központban rendezett II. baptista világtalálkozóra. A műsor bemutatja a baptisták jelenlétét a magyarság életében, Erdélytől kezdve Magyarországon keresztül Kanadáig.

32.) Hannover EXPO 2000. A magyar pavilon egyházi vonatkozásai (31m54s)

Szegletkő (2000. november)

Az 2000-es Expo-t az Ember, természet, technika témakör jegyében rendezték meg. Az öt hónapig tartó rendezvény egyik jelképévé vált a „millenniumi hajóként” is emlegetett magyar pavilon, mely mindent az emberen keresztül kívánt megláttatni. A pavilonban nemcsak kulturális, hanem egyházi rendezvények is voltak. A műsor azokat az ökumenikus istentiszteleteket mutatja be, amelyekre augusztus 20-án, illetve október 23-án került sor.

33.) Ökumené a hannoveri világkiállításon 2000. (31m15s)

Szegletkő (2000. december)

Az egyházak a hannoveri világkiállításon három pavilonnal is jelen voltak. A KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) hal formájú Reménység Pavilonjának mottója ez volt: „Isten hozott a jövőbe”. A pavilon programjait Ulrich Parzany a Reménység Pavilon igazgatója mutatja be. Megszólalnak: Fülöp Anetta Zseb-IKE vezető (Székelyudvarhely), Bartha Csaba és Balázs Judit néptáncosok. A Vatikán pavilonja a ma emberét állította a középpontba, öt élethelyzetben ábrázolva őt. A Szentszék által gondozott pavilonról Sigfried J.

36.) Az Egyházak Világtanácsa az erőszak ellen (59m38s)

Isten kezében (2001. február 10.)

A németországi Potsdamban és Berlinben tartotta nagygyűlését az Egyházak Világtanácsa, amelynek keretében döntést hoztak arról, hogy az erőszak visszaszorítását helyezik a középpontba, ezért meghirdették az erőszakmentes évtizedet. A műsorban a világ számos protestáns és ortodox egyházi vezetője vall az ökumenikus mozgalom és az erőszak legyőzésének esélyeiről.

42.) Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem akadémiai napjai az erdélyi Illyefalván (1h00m00s)

Isten kezében (2001. június 9.)

Az eredetileg az emigráns magyarokat összegyűjtő szervezet a rendszerváltás óta mind többször jeleik meg Magyarországon és az utódállamokban is. Illyefalva és általában a Székelyföld a maga történelmi hátterével és élni-akarásával különösen sok témát kínált. A fő téma: Erdély - európai régió.

46.) Kelj fel, és járj! III. Országos Evangélikus Találkozó Orosháza (59m57s)

Isten kezében (2001. augusztus 25.)

Paks és Csömör után most Orosházán találkoztak az evangélikusok. A rendezvényen megállapodás született a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testülete létrejöttéről is.

Oldalak