170.) Látogatóban Grynaeus Tamásnál (35m06s)
Szegletkő (1998. május)
Dr. Grynaeus Tamás a Budavári Evangélikus Gyülekezet másodfelügyelője nagy múltú család leszármazottja. Egyik őse például az a Grynaeus Simon, akit a XV. század végén II. Lajos Budára hívott tanítani. A protestantizmussal való szimpatizálása miatt azonban bebörtönözték, ezért szabadulása után elhagyta az országot. Testvére viszont Magyarországon telepedett le, az ő családjának leszármazottja Grynaeus Tamás. Az elemi iskolát a Bécsikapu téren végezte, majd a Fasori Gimnáziumban tanult. A szegedi orvosi egyetem elvégzése után Bajára került, ott ismerkedett meg a Bukovinából odatelepített székelyekkel, s ez indította a néprajzi kutató munkára, különösen a népi orvoslás hagyományainak felkutatására. A Budavári gyülekezettel való kapcsolata még konfirmációjának idejéhez kötődik, főként Sréter Ferenc és Túróczy Zoltán, majd pedig Éliás József személyéhez. Tudja, hívatását csak Jézus Krisztusba vetett hittel volt képes teljesebb és igazabb módon művelni.
Szerkesztő: Nagy László, operatőr: Bánhegyi István H.S.C, rendező: Nemes Takách Ágnes, műsorvezető: Gáspár Mónika