85.) Akit háromszor szólított meg Jézus II. (Túróczy Zoltán) (26m28s)

Isten kezében (2004. március)

1948-ban Túróczy Zoltán pertörlése szinte egy időben történt az egyházi iskolák államosításával. Az államosítást rögzítő egyezményben sikerült kedvező engedményeket rögzíttetnie, amit azonban később az államvezetés figyelmen kívül hagyott. A következő év nyarán az Állami Egyházügyi Hivatal sürgetésére megkezdődött megfigyelése. 1952 februárjában, amikor az államvezetés a négy egyházkerületet átalakította, Túróczy lemondott, és Nagygeresdre vonult vissza. Minden vasárnapra készített igehirdetést, amelyet egyrészt családjának juttatott el, másrészt magnószalagon rögzített (így ma számunkra is elérhető!). Az újabb fordulat 1956-ban következett be, amikor rehabilitálták, és 1957 februárjában ismét püspökké iktatták be. 1957 novemberében az állam ismét döntést hozott: visszamenőleg nem fogadta el Dezséry László lemondását, így Túróczynak távozni kellett. Ő ezt elfogadta, és jogfenntartással elhagyta a hivatalt.

Szerkesztő-riporter: Fabiny Tamás, operatőr: Sibalin György, rendező: Tóth Béla

Letölthető video állomány :