Dokumentum

41.) A gyermek az egyházban (1h00m27s)

Isten kezében (2001. május 26.)

A gyermeknap kapcsán készült műsor segítségével megismerkedhetünk olyan egyházi hátterű szervezetekkel, kezdeményezésekkel, amelyeknek célja, hogy a gyermekek minél rendezettebb lelki, fizikai környezetben növekedhessenek.

42.) Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem akadémiai napjai az erdélyi Illyefalván (1h00m00s)

Isten kezében (2001. június 9.)

Az eredetileg az emigráns magyarokat összegyűjtő szervezet a rendszerváltás óta mind többször jeleik meg Magyarországon és az utódállamokban is. Illyefalva és általában a Székelyföld a maga történelmi hátterével és élni-akarásával különösen sok témát kínált. A fő téma: Erdély - európai régió.

43.) Albánia egyházainak feltámadása (1h00m20s)

Isten kezében (2001. június 23.)

Albániában a kommunista országok között is egyedülálló módon üldözték a keresztyéneket. 1968-tól kezdve a vallásgyakorlást a legszigorúbban tiltották. Kivétel nélkül minden templomot bezártak, a papokat börtönbe zárták. Mintegy 10 éve, a diktatúra elmúltával új lehetőségek nyílnak az egyházak előtt is. Erről számol be Roszík Gábor evangélikus lelkész, valamint Anastasios, Tirana és egész Albánia ortodox érseke.

44.) Boldogi búcsú (59m17s)

Isten kezében (2001. július 21.)

A Hatvan melletti Boldogon 1903 óta minden nyáron megrendezik a „Jézus Szíve Búcsút”, melyre mindenhonnan hazaérkeznek a távolra került boldogiak, ezzel is bizonyítva a településen lakók összetartozását. Ebben az évben különleges esemény kapcsolódott a búcsúhoz: a millennium ünnepe alkalmából a falu parkjában Szent István szobrot avattak fel. A településhez kapcsolódó érdekesség: itt forgatták annak idején az első magyar hangosfilmet Tavaszi zápor címmel.

45.) Egyház és média (59m50s)

Isten kezében (2001. augusztus 11.)

A Protestáns Média Alapítvány Tudományos Konferencia keretében rendezett tanácskozást Egyház a globalizáció kihívásában címmel. A konferenciáról és annak tapasztalatairól Győri János Sámuel evangélikus lelkész, a Proméd Alapítvány elnöke beszél. A piliscsabai Béthel Otthonban tartották meg az Evangélikus Rádiómisszió Konferenciát.

46.) Kelj fel, és járj! III. Országos Evangélikus Találkozó Orosháza (59m57s)

Isten kezében (2001. augusztus 25.)

Paks és Csömör után most Orosházán találkoztak az evangélikusok. A rendezvényen megállapodás született a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testülete létrejöttéről is.

47.) A reformáció emléknapja (A 2000. október 31-i adás rövidített változata) (30m02s)

Isten kezében (2001. október 27.)

A műsor bemutatja a reformáció kialakulását, különös tekintettel Luther, Melanchthon s Kálvin munkásságára, valamint felvázolja mindazokat az értékeket, amelyeket a protestantizmus az elmúlt évszázadokban a világnak, ezen belül Magyarországnak, adott. A reformáció napjának jelentőségét Muntag Andor teológiai professzor méltatja.

48.) Misszió a nagyvárosban (PMTI, repülőtéri lelkigondozás, Üdvhadsereg) (30m53s)

Isten kezében (2001. december 15.)

Hogyan lehet eljuttatni az evangéliumot a nagyvárosban élő emberekhez? Erre a kérdésre próbál válaszolni a műsor három szervezete bemutatásával. Elsőként a Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet nemzetközi konferenciájáról látunk beszámolót. Megszólalnak: Anne-Marie Kool igazgató, Hafenscher Károlyné PR munkatárs, Robert A. Calvert református lelkész és Mark R. Gornik presbiteriánus lelkész.

49.) Az imádság (31h07s)

Isten kezében (2002. január 19.)

A január harmadik hetében megtartott ökumenikus imahét kapcsán arra a kérdésre próbál választ adni a műsor, hogy mi is az imádság. Szebik Imre evangélikus püspök fogalmazza meg a közös imádság fontosságát és beszél az imádság ökumenikus jelentőségéről. Végh János művészettörténész professzor beszél művészeti alkotások segítségével arról, hogyan változott az évszázadok folyamán az imádkozás külső megjelenése: az ember kéztartása, testhelyzete. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató a népi imádságokban kifejeződő néplélektanról beszél.

50.) Európa hite - a grazi Ökumenikus Találkozó (35m06s)

(1997. július)

Az Európai Egyházak Konferenciájának és a Római Püspöki Konferenciának közösen szervezett világgyűlésének középpontjában a kiengesztelődés kérdése állt. A műsorban megszólalnak: dr. Elisabeth Parmentier professzor (Strassbourg), Aldo Giordani teológus, az Európai Püspökkari Konferencia főtitkára, Jean Fischer, az Európai Egyházak Konferenciája főtitkára, Carlo Maria Martini bíboros (Milánó érseke), II.

Oldalak